Annyira sajnálom, hogy most tudtam hozni! Sajnálom, hogy késtem egy hetet, csak a dolgok nem úgy jöttek össze. Még egyszer sajnálom, és ha csalódást okoztam akkor megértek mindenkit. Utálom is emiatt magam rendesen! De remélem tetszik ez az új, és hosszú fejezet! Jó olvasást, és örülnék néhány bátorító kommentnek, véleménynek.^^)
~51. fejezet ~
Negyed órával később még mindig értetlenül álltam a szobában. Végül úgy döntöttem elmegyek zuhanyozni. Miután kész lettem felvettem azt a ruhát, cipőt, és kiegészítőket, ami elsőnek a kezem ügyébe került. Megfogtam a táskámat, és telefonomat, majd a BigHit-hez vettem az irányt.
Amikor odaértem a halban találkoztam YoonGi-vel. Megfogta a kezemet, majd felmentem az első emeletre, és bementünk az egyik üres iroda szobába.
- Olyan gyönyörű vagy! – mosolygott.
- Jaj, édes. Egyébként mi az, hogy NamJoon csak úgy elráncigált?
- Jaaa... csak késtem próbáról, és ő eléggé felidegesedett ezen. Tudod, ő a vezető. - sóhajtott. – De most ne beszéljünk erről!
- YoonGi, most ne! Az ügynökségnél vagyunk.
- Szerinted érdekel? – csókolt meg.
Nem tudtam, nem viszonozni lágy csókját, ami táncba hívta nyelvemet. Izmaink lágyan simogatták egymást száj üregemben. YoonGi felültetett az asztalra – ami a helyiségben volt pár székkel –, majd benyúlt szoknyám alá, és simogatni kezdte combjaimat.
- Na ne már, hogy itt is ezt csináljátok! – nyitott be NamJoon. – Suga, inkább menj próbára!
- Jól van. – rám nézett, majd megcsókolt. –Szeretlek!
- Szeretlek! – mosolyogtam.
YoonGi kiment, én pedig leszálltam az asztalról, majd megigazítottam a ruhámat, és én is elindultam. Hazamentem, és elkezdtem másnapra tanulni. Már csak két hét, és lediplomázok. A vizsgák nagy részén túl vagyok, de még kell menni az egyetemre.
Másnap a suliban nem találkoztam YoonGivel pedig osztály társak vagyunk. Egy kicsit furcsálltam, de úgy voltam vele, hogy csak próbálnia kell a koncertek miatt. Annyira nem estem kétségbe, de miután már több, mint másfél hétig nem hallottam róla teljes volt a kétségbeesés. Ahogy NamJoont úgy a többieket is felhívtam minden nap, de vagy ki voltak kapcsolva, vagy kinyomták, vagy egyszerűen nem vették fel. Komolyan nem hiszem el!
Már csak egy óra választ el a diploma osztómtól. Ott volt mindenki. Az egész család. Minden jó volt kivéve egy dolgot; YoonGit.
A folyosón állva búcsúztam el az egyetemtől ahol megismerkedtem életem szerelmével, és ahol jó barátokra lehettem. Ejtettem elég sok könnycseppet, de nem az iskola miatt, hanem YoonGi miatt. Hiányzik! Kereken két hete nem hallottam róla semmit, és nem is láttam. eddig minden nap együtt voltunk most meg... Gondolkodásomból egy kéz zavart meg, ami a derekam köré volt csavarodva. Ezer közül is felismerném azokat a vékony, selymes tapintású karokat. Mosolyogva fordultam meg, és ott volt Ő. Pont megfelelő magasságú, vékonyka mégis férfias testalkat, amit most a köpeny, és alatta az elegáns öltözet teljesen eltakar. Rövid, vörös haj, ami fantasztikusan ál neki. Gyönyörű mandula szemei, ami ha jobban megnézzük látszik, hogy egy kicsi kancsal, de én úgy imádom ahogy van. Közelebb léptem hozzá, és hosszan megcsókoltam szerelmemet.
- Mégis hol az istenben voltál két hétig? – tettem fel az első kérdést miután elváltak ajkaink.
- Annyira nem lényeges! Itt vagyok, és szeretlek! – csókolt meg.
- Én is szeretlek, de rosszul esik, hogy titkolózol. – húzódtam el tőle.
- Úgy hiányoztál! – csókolt meg újra, de most hiába próbálkoztam elhúzódni tőle nem engedte.
- Most teszem fel utoljára a kérdést! Hol voltál?
- Sehol. Mondom, hogy nem lényeges.
- Min YoonGi, te megcsalsz?
- Mi? Te miről beszélsz?
- Megcsalsz?
- Jó, én megyek, és átveszem a diplomámat!
- Te szemét! – csattant apró tenyerem arcán. – Miért csalsz vagy csaltál meg? Miben jobb az a liba, hah? Miben? Mondd el, és örökre békén hagylak!
- T-te megütöttél?
- A kérdésemre válaszolj! – szipogtam.
- Nem, nem csallak meg.
- Akkor miért nem mondod el, hogy hol voltál két teljes hétig?
- A rohadt életbe! Kórházban voltam. Most jobb? Jobb, hogy tudod? Jobban érzed magad?
MI? Kórházban volt? De miért? Mi történt vele? Ezernyi kérdés forgott a fejemben amit legszívesebben egyből rázúdítottam volna. Ajkaim szétváltak, beszéltem volna, de egy hang sem jött ki a számon. Csak tátott szájjal álltam vele szemben, és néztem gyönyörű íriszeit. Végül bement a terembe, és nem soká én is követtem az ő példáját. Leültem mellé, és elkezdődött az ünnepség. Átvettem a diplomámat, de még akkor sem tudtam teljesen figyelni. Gondolataimba voltam merülve. Nem! YoonGi hazudott nekem. Hazudott! Tuti biztos, hogy megcsal. Ha kórházba került volna a srácok biztosan szóltak volna. Viszooont... ha YoonGi mondta nekik, hogy ne szóljanak nekem? Neeem... Miért mondaná?
